Környezetépítés – iskolaudvari perezentációk


Elkészültek az Óbudai Kísérleti Lakótelep - Zápor utcai iskolaépület környezetének, udvarának továbbdolgozott, díjazott pályaművei. Az évzáró-prezentációt 2022. május 05-én, 17.30-kor a (K 363-ban) tartjuk. Meghívott vendégeink, az iskola, a Symphonia alapítvány és a tanszék képviselői, oktatói. 

Szeretettel várunk minden érdeklődőt! 


Absztrakció, utópia, tér / MOME studioB


Meghívott vendégeink Baló Dániel és Bene Tamás építészek. Az általuk vezetett szatelit stúdió rendkívül színvonalas munkájába, kurzusaiba, alkotótáboraiba nyerhetünk betekintést 2022. április 7-én, csütörtökön. A „Környezetépítés – iskolaudvar” kurzuson a vetítés a K 363-ban, 17.30 órakor kezdődik. Az előadást követően a MOME-sokkal együtt, közösen beszélgetünk a hallgatói „Bungis” tervekről.

A vetítés nyitott, minden érdeklődőt szeretettel várunk!




Tervezési és építési folyamatok / au műhely


Ghyczy Dénes és Szederkényi Lukács építészek, egy különleges és kísérletező műhely tagjai lesznek a vendégeink 2022. március 24-én, csütörtökön. A vetítés és a beszélgetés a „Környezetépítés – iskolaudvar” kurzuson a K 363-ban, 17.30 órakor kezdődik. Az au-s  előadás után a hallgatók fognak prezentálni.

A vetítés nyitott, minden érdeklődőt szeretettel várunk!


kép / link: www.auworkshop.com

Installáció-építészet



Partizan Architecture a kísérletező, az építészet határterületeivel foglalkozó, multidiszciplináris tervező csapat tart nálunk előadást 03.10. csüt. 17.30-kor, K 363-ban. Meghívott vendégeink Müllner Péter és Major Zoltán építészek, akik az ÉVA 02 kurzus (Környezetépítés, iskolaudvar) tematikájához kapcsolódó izgalmas vetítéssel készülnek. Az előadást követően a Partizánokkal együtt közösen beszélgetünk a hallgatói prezentációkról.

Kép forrása: https://prtzn.hu/framescape-ephemeral-furnitecture

"Majd összevetemedik.."


 Holnap Benedek Márton és Juhász Balázs az Architectura Hirundo építészműhely alapítói fognak mesélni a bernecebaráti és szerves építőtáborokban szerzett élményeikről, tapasztalataikról. Kezdés 18:00-kor a K363-ban. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!


ÉVA a Magyar Építőművészetben


Az ÉVA tárgy Papírszövetek kurzusa (Építészet, Vizuális Alkotások 1. kurzus) idén tavasszal is várja a hallgatókat!

A 2021-es tavaszi félév célkitűzéseiről, folyamatáról és a megvalósult installációkról cikk olvasható a Magyar Építőművészet 2021/6. számában. 

A kurzus idei TEAMS csoportjának kódja: j8blj13

Tantárgyfelelős: Nagy Márton DLA
Oktatók: Gyulovics István, Juhász Ágnes, Ónodi Bettina

kép: Magyar Építőművészet 2021/6.

ÉVA tájékoztató // Plasztikus papírszövetek

 

2022. január 24-én hétfőn tájékoztató megbeszélést tartunk az ÉVA tárgy Papírszövetek kurzusa kapcsán. 

A tárgy a tavaszi félévben heti négy óra kiméretben, csütörtök délutánonként lesz látogatható. A kurzus felvételéhez minimálisan szükséges, hogy a részt vevőknek vonzódásuk legyen a képzőművészet és a kétkezi alkotás iránt, de ezen kívül nem szükséges semmilyen szakmai ismeret.

A tájékoztató beszélgetést 2021. január 24-én 16:00 órától tartjuk, amire ezen a linken lehet majd csatlakozni. Technikai probléma esetén írjazok a tárgy TEAMS csoportjába.

Szeretettel várunk mindekit!

A tantárgy TEAMS kódja: j8blj13
Tantárgyfelelős: Nagy Márton DLA
Oktatók: Gyulovics István, Juhász Ágnes, Ónodi Bettina

Motivációként megosztjuk a tavalyi kurzus első harmadának összefoglalóját, melyet hallgatói órai munkákból állítottunk össze. Ezen a linken tudjátok megtekinteni.

kép: BME Építészet, Vizuális Alkotások: Harmonika installáció, 2021
forrás: © Bánhegyesy Antal